Kezdőoldal      
 

B. Tóth Klára
festő-restaurátor
szakterület: festmény, táblakép, falfestmény

Tagsági szám:
F1-123

Életút
Szervezeti tagság
Restaurálási munkák
Kiállítások
Publikációk
Szakmai elismerések
PDF generálás

 

 
Cím:   Budapest
Telefon: 06-1/3060296 Mobil:
Email: btothklari@gmail.com Honlap:
 
     
 

Saját publikációk:

2007 Karácsony a művészetben
Advent időszaka van, a karácsony eljövetelére várunk.
Advent: a latin adventus szóból származik,j elentése: megérkezés, eljövetel. Adventus Domini: Úrjövet.
Az adventi koszorú elődjét a Keleti tenger környékén használták először:ez fűzfakoszorú volt, örökzöldekkel megtűzdelve.
Ezt a hagyományt elevenítette fel egy hamburgi lelkész a XIX. században, amikor hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre 24 gyertyával, és minden nap meggyújtott egyet. A vörös és az arany szalagok az életet és a fényt szimbolizálták.
A dél-dunántúli falvakban ma is a mennyezetre, a mestergerendára erősítik a kis fenyőfát és erről lógatják le a díszeket, régebben csak almát, diót, szalagokat kötöztek rá.
Az adventi koszorún elhelyezett négy gyertya a sötétség időszaka után a fényt jelenti. Minél többet gyújtunk meg, annál világosabb lesz.
A néphit szerint mindenkinek van egy gyertyája az égben.Ha valaki meghal, azt mondják: kihúnyt élete gyertyája.
Az élet legfontosabb állomásai: keresztelő, születésnap, temetés. Ekkor is használtak gyertyát, a születésnapi tortán még ma is megmaradt a hagyomány .A halottasháznál is gyertyafénynél virrasztanak.
A gyertya Krisztus-szimbólum is, mert ahogy a gyertya elég, miközben fényt ad, úgy áldozta fel magát Krisztus is értünk.
Sok keresztyén énekünk kapcsolja össze Jézust a fénnyel:
Pl.: Református énekeskönyv 301 dícsérete (Batthyány kódex,XIV. sz.,szöveg: 1744:)

„Új világosság jelenék,
ó tévelygés csendesedék
Isten igéje jelenék
újonnan nékünk adaték”

302 ének: Ambrosius himnusza a IV.sz.-ból,1612-ben írta a szöveget Oppenheim:

Ó népek megváltója... 4.versszaka:
„A Te jászlad immár fénylik,
az ég megvilágosodik
homály, setétség távozzék
a hitnek világa fényljék”

312: „Várj ember szíve készen kezdetű karácsonyi ének 1572-ből:

„Fényt,éltet hozva jő
megtört az ősi átok
Kit vágyakozva vártok
betér hozzátok ő”





2

1.kép: Benkő Viktor: Jézus színeváltozása.

Jézus tanítványaival, Péterrel, Jánossal és Jakabbal fölment a Tábor hegyére imádkozni. Közben arckifejezése megváltozott, ruhája fehéren tündöklött. Mellette megjelent Illés próféta és Mózes, és a haláláról szóltak, amit Jeruzsálemben kell elszenvednie.Ezután a tanítványok elaludtak Mikor felébredtek,mondták Jézusnak, hogy maradjanak itt, építenek három sátrat, de ekkor felhő ereszkedett le, és hang hallatszott az égből: ”Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, őt hallgassátok!”
(Lukács 9:28)
A festő bravúros technikával oldotta meg Jézus áttetsző ruhájának festését. Belőle árad a fény.
A sötét alapra sötétebb ill. világosabb tónusokat hordott fel, ettől a kép egységes, mély tüzű lett, csak Jézus ruhája fénylik.
A kép teteje Jézus feje fölött félkör alakú: a kör a teljességet szimbolizálja. Jézus a kép tengelye, kétoldalt Mózes és Illés sugárirányban dőlnek, nem statikusak.Másképp viselkednek, mint a földi halandók. Ők már a teljesség részei. A tanítványok kiesnek ebből a virtuális körből: elaludtak.

2.kép: Jézus születése.Ismeretlen mester,XV.sz.eleje

A karácsony a téli napforduló ünnepe,mikor a sötétségből átlépünk a fénybe. Keresztyén értelemben Krisztus születésével és kereszthalálával az emberiség új korszakba lépett. Jézus azt mondja:”Én vagyok a világ világossága”.
Az előbb említett Új világosság jelenék c. énekünk is erről szól.
A néphagyományban dec. 13-a Luca napja. Lucia: fényt hozó. Lucát mindig fehér ruhában ábrázolják, fejére harisnyát húznak.
A karácsony szó némely feltételezés szerint szláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe. A cseh kra\'cin, illetve a szláv korcsun szó lépőt, átlépőt jelent, a fénybe való átlépést.A magyar nyelv azonban már a középkorban személynévként is használta:
1211-ben jegyezték fel először a Karasun nevet.
1537-ben említik először a Karachonzallas helységnevet.
A Karácson ma is használatos férfinév,december 25-én van a névnapja.Ezek szerint a karácsony szavunk magyar eredetű.
A korcsun szóval rokonítható :
Kolinda: (lengyel)
Koliada : (orosz) karácsonyköszöntő énekek.
Calendae:(latin) A római újév napja, innen származik a kalendárium.

3.kép: Maulbertsch: Pásztorok imádása
Sümegi plébániatemplom, XVIII.sz. freskó

Itt is Jézusból árad a fény, ő világítja meg a szereplőket. Mária arca szinte áttetsző, anyagtalan.Egyidejűleg több esemény látszódik a freskón, Jézus kétszer szerepel, egyszer Mária karján, aztán a jászolban pihen, mikor már elmentek a pásztorok.A baloldali, sajtot hozó pásztor Maulbertsch önarcképe.

A karácsony ünnepét először I.Gyula pápa idején (337-352) ünnepelték meg.A Depositio Martyriumban (Vértanúk jegyzéke) említik először.
Kezdetben különböző időponthoz kötötték: Január 6, április 18-19, május 20. november 25.
Végül dec.25-ére esett a választás, ugyanis a római időszámítás szerint ekkor volt a téli napforduló, ezenkívül a IV. századtól ekkor volt az úgynevezett Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap ünnepe.



3

4.kép: Mithrasz freskó-másolat a Flórián téri Tribunus ház Mithreumából.

Mithraszt mindig a télen meghaló, és december 25-én feltámadó Napistennel azonosították .Mindig zöld ruhában, lobogó köpenyben és piros frigiai sapkában ábrázolták.
A Mithrasz-kultuszt a perzsa zsoldosok hozták be a római hadseregbe. Gyorsan elterjedt ez a misztériumvallás az egész Római Birodalomban, a Földközi tenger mentén és Pannoniában is.
Mithrasz egy barlangban született, és a kőszikla repedéseiből bújt elő.A magyar freskótöredékeken életének különböző epizódjai látszanak, végül legyőzi a bikát, a sötétség fejedelmét, fölkapaszkodik Sol napisten kétkerekű, négyfogatú kocsijára, a quadrigára, amely végighajt az égbolton, végül azonosul vele, istenné válik. Ő a Legyőzhetetlen Nap, a szabadító, megváltó isten.
A keresztyénekre hatottak a misztériumvallások. Ilyen volt az egyiptomi Ozirisz-Ízisz kultusz, a görög eleusziszi és a Dionüszosz vallás.A hun ősvallás Ata Ízisznek nevezte az Atyaistent. A hun nyelv sok szava, kifejezése fönnmaradt a nemrég előkerült perzsa Iszfaháni kódexben.
A keresztyénségre a perzsa Mithrasz-kultusz gyakorolta a legnagyobb hatást.
Minden misztériumvallásnak fontos része a beavatás, titoktartás, szent lakoma, áldozatok, szent nász, körmenet.
Fő ünnepeiken előadták a meghaló és feltámadó isteneikről szóló mítoszaikat. Mithrasz barlangban született, meghalt és feltámadt. Fény áradt belőle, feje körül sugárkoszorú.
Krisztussal is ez történt: A hasonlóság megkönnyítette a keresztyén tanok és ünnepek elfogadtatását.
Az ő feje fölött is nap ragyog: a glória. Más felfogás szerint a fejtetőn van az energiaközpont, a koronacsakra, ami nyitott az Isten felé, akik olyan érzékenyek, hogy látják az aurát, érzékelik, hogy arany színű. A pap, amikor meghajol a hívek felé, ezt az Istetől kapott energiát adja tovább.

5.kép: Jézus születése.1500-as évek eleje, ismeretlen görög festő.

Kívül hegy, belül barlang. A hegy csak ürügy, azért van, hogy barlang lehessen benne. Csúcsa oszlopszerűen az ég felé nyúlik. A fatáblán egyidejűleg látható az angyali üdvözlet, a születés, a pásztoroknak megjelenő angyal, és már közelednek a napkeleti bölcsek.Mint egy összeolvasztott képregény.

6.kép: Rosello di Jakopo: Krisztus születése.XIV.-XV. sz. fordulója.

Itt együtt ábrázolja a barlangot és az istállót. Az állatok a barlangban vannak, Mária és Jézus viszont az istállóban. A néphit szerint az ökör a megtérésre alkalmas lélek megtestesítője, a szamár a megtérésre nem alkalmas lelket szimbolizálja. Ezzel szemben a biblikus magyarázatot Ézsaiásnál találjuk meg, aki azt írja,hogy „ az ökör és a szamár felismeri az ő urát, de Izrael nem.”
Betlehemben és a környéken barlangokat használtak istállónak. A betlehemi Születés barlangjában
négy lépcsőfokkal lejjebb van a jászol.
A kor emberét foglalkoztatta a kérdés, hogy barlang, vagy istálló volt-e a születés hiteles helyszíne?
A keleti ábrázolások és ortodox ikonok barlangba helyezik az eseményt, a nyugati képek fából, kőből, téglából épített istállóba.

Bod Péter 1746-ban kiadott Leksikonában így ír:
„ A nap...ábrázolója az eklesiában Krisztusnak,aki fel-támadásával szerzi a hívekben az isteni esméretnek világosságát és az abból folyó örömet, el-űzi pedig a bűnnek setétségét”

7.kép: Háromkirályok. Ravenna, San Apollinare Nuovo templom, Kr.u.550.
4

A népies nevükön háromkirályok,vagyis napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoznak
Jézusnak. Aranyat a királynak, tömjént az áldozathoz, mirhát a balzsamozáshoz, ami Krisztus kereszthalálára utal. Az egyiptomi koptok szerint ez volt az a vagyon, amiből Egyiptomba tudtak utazni, szállást, ételt tudtak szerezni az úton, illetve az otttartózkodásukat is ebből fedezték.
A figurák közötti pálmák a győzelmet fejezik ki, a képmezőket megosztó szerepük a tarquiniai
és cerveteri etruszk freskókra emlékeztet. A keleti pompát, fényt jól tükrözi a csillogó mozaik.
A vidám, díszes ruhák akár egy színdarab jelmezei is lehetnének.
A karácsony ünnepe kezdetben csak Krisztus feltámadásának ünnepét jelentette, csak később kezdték Jézus születését is ünnepelni.
Szent Jeromos írta a IV. században: A betlehemi barlangban eljátszották szereplőkkel a születés misztériumát.

8.kép: Giotto(di Bondone): Háromkirályok a Jézus születése ciklusból.Freskó.

A XIII. században élt festő kétszáz évvel megelőzte a korát, ahol társai még sokáig gótikus stílusban dolgoztak. Ő a saját útján járó önálló alkotóként már a reneszánsz látásmódot jelenítette meg.
A gótika idealizálása helyett a realista felfogást vallotta. Bátran alkalmazta a rövidülést, a valóságos táji elemeket, míg mások még kétszáz évig arany háttér előtt mereven ülő Trónoló madonnákat festettek.
9.kép: Chartres: Háromkirályok.Üvegablak.

A gótikára jellemző statikus, nagyfejű, csenevész testű figurák jellemezték ,hiszen a lélekábrázolás volt a fontos, nem a test arányainak pontos bemutatása.

10.kép: Wit Stwosz:Mária oltár,Krakkó.1500.

A gótikus szárnyasoltár szereplői mozgalmas kompozíciót alkotnak, a művész jól ismerhette a karácsonyi misztériumjátékokat.

Assisi Szent Ferenc, Giotto kortársa 1223 karácsonyán élő alakokkal játszotta el a Greccio-i barlangban Jézus születését.
A XIII. századtól bábjátékkal is bemutatták a ferences szerzetesek a születés történetét,és a többi bibliai jelenetet.

Skandináviában korábban állítottak karácsonyfát,mint közép-Európában. Itt az istállóban is állítottak egyet az állatoknak hálából, hogy a kis Jézust melengették. Ezt a szokást később betiltották.
Európában Lucas Cranach festett először karácsonyfát, aki Luther barátja volt.
Luther Márton nevéhez fűződik egy legenda a karácsonyfáról.
Mikor egyszer éjszaka egy téli erdőn ment keresztül, látott egy kis fenyőfát, amint jégcsapok lógtak le róla és átvilágította őket a holdfény. Lenyűgözte a látvány. Hazament,és gyertyákat kötözött egy fenyő ágaira, hogy a gyermekeinek megmutathassa a különös élményét.
Európában 1615-ben Strassburgban jegyezték föl a karácsonyfa-állítást. Papírrózsákkal, almával, aranyfüsttel és cukorral díszítették.
Gyertyahasználatáról csak 1757-ben történt említés.
Goethe 1774-ben az ifjú Werter szenvedéseiben részletesen leírja a karácsonyfát.
Magyarországra Brunswick Twréz hozta be Bécsből 1824-ben.
Báró Podmaniczky Frigyes azt írta emlékirataiban, hogy egy ausztriai rokona állított először karácsonyfát 1825-ben.
Jókai 1866-ban már elterjedt szokásként emlegeti.
5

11.kép:Ádám és Éva. Pécsi Ókeresztyén mauzóleum, freskó.

A középkori misztériumjátékok kapcsán gyakran játszották el a bűnbeesés jelenetét.
A tudás fájára rátekeredett a kígyó. Ez alakult át a karácsonyfán szalaggá, az alma pedig üveggömbbé.
Ennek a motívumnak azonban más jelentése is van.
Forray Zoltán Tamás : Árpád, a papkirály című könyve szerint:
„Az indiai jógik és tibeti lámák jelképei: az ég felé törő kopja, rátekeredve két kígyó, a tetején a turulmadár nyitott szárnyai közt koponya. Ez a jelkép a legenda szerint az elsüllyedt födrész, Ataisz papjainak, a magasoknak, vagy mágusoknak a titkos tudását szimbolizálta.
A gerincoszlopban lévő idegek és a koponyában lévő agy a tudás és a megvilágosodás útja.Az isteni tudást, a magasok tanítását kígyóként ábrázolták. A nemiség két útját jelképező kígyók a hím-és nőnemű anyagot, a földi életet legyőző jelképek, a győzelem által kapott kehelyből isznak, a szárnyak a beteljesedést jelentik. Mivel az Isten kettéosztotta önmagát, vagyis a mindenséget, létrejött a negativ és pozitív, sötétség és világosság.Az élethez e két alaperő mozgása, harca adja meg az egyedüli állandóságot, a változást. Mindennek ez a mozgatóereje és alkotója.”
Ez a botra tekeredett két kígyó a turullal leegyszerűsített változatban ma is a patikák általánosan használt cégére.

12.kép:Zsigrai keresztrefeszítés. Freskó

A középkori freskón a kereszt,mint élőfa jelenik meg, sugallva az Életfa, Istenfa gondolatát, ami úgy köti össze az ősi tudás szerint az eget és a földet, mint Krisztus az áldozatával.
Jobbra Ádám és Éva áll.
A karácsonyfa-állítás előtt szokás volt termőágat vagy életfát állatani az ünnepi asztalra.Legtöbb családban a mai napig is tesznek örökzöldekből álló karácsonyi csokrot az asztalra.A dunántúli falvakban, Tata környékén, pl.Bajon még a hatvanas években is szokásban volt.
A középkori liturgikus paradicsomjáték Jézus születését a világ teremtésével kapcsolja össze.
Egyik szép erdélyi népdalunk ezt a hagyományt örökítette meg:

Paradicsom közepibe
aranyszőnyeg leterítve
rengő bölcső reátéve
abban nyugszik az Úr Jézus.

Az Úr Jézus Isten fia
jobb kezibe aranyalma
bal kezibe aranyvessző
föl-fölkapja, meglódítja.

Zúg az erdő, zeng a mező
a madarak csicseregnek
az angyalok pityeregnek
a magyarok ünnepelnek.

A Biblia szerint Isten egy életfát ültetett a Paradicsomkert közepébe, a tudás fája mellé.)1 Mózes 2:8-9.)
Ennek több szimbolikus jelentése is van:
Az évenként megújuló levelek az újjászületést, a földben lévő gyökerek és az ég felé néző lombkorona a föld és ég kapcsolatát szimbolizálja.
6


Az életfa, mint Krisztus jelenik meg a református énekeskönyvünk 337. dícséretében:
„Paradicsomnak te szép élő fája”
A karácsonyfa-állítás előtti időkben népi szokás volt termőágat, vagy életfát tenni az ünnepi asztalra.
Ez az ősi életfa-motívum találkozott a népi ábrázolások szintjén az ókorig visszanyúló Világfa-ábrázolásával.

13 kép: Reimsi Notre Dame főkapuja: Angyali üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása

Az angyal arcán földöntúli báj jelenik meg, Mária alázattal fogadja kiválasztottságának üzenetét.
A gótikus szobrok teste oszlopszerű, visszautalva az athéni Akropolis Erechteion templomának Kariatidáira, a fejükön kosarat tartó Kária papnőire, ezek pedig az egyiptomi Luxor templomának lótuszvirág díszítésű oszlopfőire, melyek még a neolitikus szent ligetek fáit idézték.
A templom 1260-ra készült el Villard de Honnecourt tervei alapján.

14. kép: M.S.Mester: Vizitáció

A Magyar Nemzeti Galériában található későgótikus táblakép az európai festészet egyik leghíresebb darabja lenne, ha ismernék. Ugyanaz a téma, mint a reimsi szobrok, mégis mennyire más közelítésben! Ahogy Erzsébet megfogja Mária kezét, nincs kétségünk afelől, hogy fölismerte a helyzet jelentőségét. Ez a két kéz mindent elárul a két nő kapcsolatáról. A kezek játéka már önmagában remekmű.Erzsébet helyzetértékelését megkönnyítette a jel, hogy meghallva a belépő Mária köszöntését, megmozdult méhében a magzat, a későbbi Keresztelő János, Erzsébet megtelt szentlélekkel, és így kiáltott fel:

„Áldott vagy te az asszonyok között,
és áldott a te méhednek gyümölcse!”
Márk 16:42

Az istenanya szerepe már a legrégebbi kultúrákban megjelent. Az ősi vallásoknál a legfőbb istenség a Nagy anya, görögül Megalé Métér, latinul Magna Mater. ( Jankovics Marcell: A fa mitológiája ) A testetlen égi lélek az anyai testben materializálódik.Ez a mély összefüggés a latin és a magyar nyelvben is megjelenik:

Mater – matéria
Anya - anyag

Isten ehhez a materializálódáshoz Mária testét használta fel. Ez a szeplőtlen fogantatás.
Hun őseink vallása megőrizte Ardvisura Anyahita nevét, aki elkezdte rovásírással feljegyezni a hunok történetét a Kr. előtti évezredekben. Oktatási központokat alapított, később istenanyaként tisztelték. Hitük lényegi eleme az Életfa, vagy Istenfa. A hun áldozati étel , melyet a szent üstben készítettek el, az Életfa szimbólumrendszerét hordozta. Felhasználták a fakorona gyümölcseit, tehát az égi szférát,a föld felett található állatokat, növényeket, tehát a földi szférát, végül az alsó világból a gyökereket, gumókat. Mindezek összessége egy gulyásleves-szerű étel lett, gyümölccsel ízesítve.
A szent üst létrejöttét egy kedves palóc legenda örökítette meg.Mindenesetre tanulságos, hogy a fizikai táplálkozással nemcsak a testünket, hanem a lelkünket, szellemiségünket is tápláljuk, ha tudatossá tesszük azt a szimbólumrendszert, amelyben kifejezésre jut hitünk, hagyományrendszerünk.
7


A hunok, görög eredetű néven szkíták (sagitta:íj) hite szerint a születés előtt az égigérő Életfán tanyázik a lelkünk, aztán leköltözünk a földre, majd halálunk után ismét fölkerülünk az Életfa koronájára.
A faanya saját teste köti össze az eget és a földet, vagyis a szellemet és az anyagot.

15.kép: Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban

Ha hosszan nézzük a fehér ruhás zarándokokat, ahogy körbetáncolják a cédrust, észrevehetjük, hogy a két zarándok közötti negatív forma kiadja a tizenkét tanítvány, és középen Jézus alakját. Több zarándok is látszik a háttérben, de azok nem adnak ki értelmes negatív formát.
A cédrust sokat emlegeti a Biblia: boldogság, szépség, elmúlhatatlanság szimbóluma.
Nem megy bele a szú, ezért templomépítésre használták.
Zsoltárok könyve 92, 13: az igazakat Libanon cédrusaihoz hasonlítja.
Ezékiel 31, 3. A libanoni cédrusnak felhőig ér a teteje.

Egy népi ráolvasó ima (Erdélyi Zsuzsanna gyűjtésében) rávilágít az Életfa és Krisztus kapcsolatára:

Ég szülte földet
Föld szülte fát
fa szülte ágát
Ág szülte bimbaját
Bimbaja szülte virágját

Virágja szülte Szent Annát
Szent Anna szülte Máriát
Mária szülte Krisztus Urunkat
A világ megváltóját.


16. kép: Hubert és Jan van Eyck: Genti oltár (1426-1432 közt)

A németalföldi szárnyasoltáron még fellelhetők a gótikus elemek, de lényegi szemléletében már a reneszánsz realizmusa, emberközpontúsága érvényesül.
A diaképen a külső, becsukott szárnyakat látjuk. A középmező egy terű, balra az angyal hozza az égi üzenetet a jobb oldalon álló Máriának:

„Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.....
Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét Jézusnak.”
Lukács 1, 28-30

A középmező bal oldalán Gent városa látható, a jobb oldalán mosdófülke mosdótállal, törölközővel: Mária ártatlanságának szimbólumai. Alul balra Keresztelő János, aki Jézus előhirnöke, egyben unokatestvére volt, jobbra János evangélista, a legkedvesebb tanítvány, akire Jézus a kereszten rábízza Máriát. Kétoldalt Zakariás és Mikeás próféták, akik megjövendölték Jézus eljövetelét, fölül az eritreai és a cumeai szibilla, a jósnők, jóslatuk fejük fölött a mondatszalagon olvasható.


8


A belső oldalon a Bárány imádása található.Mária feje fölött a glória-szerű háttámla felirata:
„ Tündökletesebb a napnál és minden csillagoknál; fényesebb a fénynél, mert az örök fénynek ragyogása ő, az isteni fenség szeplőtelen tüköre”
Bölcsesség könyve,VII.29, 26.

Ez a szárnyasoltár fordulópontot jelentett a festészetben. Már a kortársak is zarándokoltak hozzá ellesni a technikát, a „modern” előadásmódot. Vasari, az olasz történetíró és festőművész azt írta
A legkiválóbb festők és szobrászok élete című , XVI. századi könyvében, hogy Jan van Eyck találta föl az olajfestéket.


17: Gerard David: Pásztorok imádása. XV. század. Budapesti Szépművészeti múzeum.

Jézus félig Mária kék köpenyén fekszik, félig a barna földön.Nyilván nem Mária gondatlansága okán. A középkori színszimbolika szerint a kék szín az ég, a tisztaság, az igazság és a hűség szimbóluma, a barna a földet és a szegénységet jelképezi.
Humus: föld
Humilitas: megalázkodás
Barna színű a szegénységet fogadó ferences szerzetesek, Szent Ferenc követőinek a csuhái is.
Tehát azt fejezi ki, hogy Jézust az ég nemzette és a föld szülte. Az Isten emberré lett, hogy megválthasson minket a bűntől.

18: Matthias Grünewald: Isenheimi oltár . 1510

Ezt az utolérhetetlen szépségű szárnyasoltárt spórolásból egy régi oltárszekrényből alakították át, további szárnyakat erősítve rá. Nemcsak a festő, de az asztalos is zseniális volt, ugyanis a szekrény oldalait is nyithatóvá tette zsanérokkal, így megnövelte a felületet. Csukott állapotában a Keresztrefeszítést, nyitott állapotában az Angyali üdvözletet, Angyalkoncertet, Máriát kis Jézussal, és végül a feltámadt Krisztust ábrázolja. A belső önfeledt, túláradóan boldog szereplőkkel éles ellentétben áll a külső kép,ahol a szenvedő Jézus fájdalomtól görcsbe ránduló kezekkel haldoklik.


19:Grünewald: Angyali üdvözlet

Mária megpillantja az angyalt. Meglepetésében összecsapja a kezét, elengedi a Bibliát, lapjai felemelkednek.Érzékelhető a folyamat. Az angyal még le sem szállt egészen,lábujja nem ért még talajt, mert csak a ruhája vet árnyékot. Köpenye libbenéséből szinte érezzük a légáramlást, ahogy a gótikus keresztboltozaton át, a pillérkötegek között anyagtalanul behatol a templomba.

20:Grünewald. Mária kis Jézussal

Mária és Jézus boldog örömmel feledkeznek egymásba, fönt Isten figyeli az eseményt, angyalok röpködnek körülöttük.

21: Grünewald: Koronás Mária

A zenélő angyalok gyűrűjéből kikukkant a már üdvözült Mária, megkoronázva. Az égi Mária nézi a földit.Ő már mindent tud, már érti az összefüggéseket. A szeretet sárgás-vöröses fényében izzik, arca, bőre testetlen, nem materiális. Fényből van, szinte átlátszó.
9


22 kép: El Greco: Angyali üdvözlet (1597-1600-közt)

A festmény a reneszánsz végén, a manierizmusban készült, de már a barokk stílus bontakozik ki a krétai görög származású festő kecsetje nyomán.
Eltűnik a háttér, a szoba valóságos bútorzata, csak a jelenés valóságos.Annyi tárgy marad, ami Mária ártatlanságát ,szorgalmát és hitét fejezi ki.Az angyal keze az ég felől a földre muta
Mária feltartott keze, mint a radar,”veszi az adást”.

23 kép: Greco: Pásztorok imádása. (1612, Madrid, Prado)

Erős fény-árnyékhatás, drámai, expresszív kifejezés jellemzi. Ha összekötnénk Jézus testét a környező alakokkal, látnánk, hogy sugárszerűen esik rájuk a fény Jézusról.
Greco ezt a festményt saját sírja fölé szánta a toledoi templomba.

A XVIII. századi felvilágosodástól hanyatlani kezd a bibliai ábrázolás, az egyház szerepének gyengülése folytán kevesebb templomot építettek, így oltárképek, freskók sem kellettek.
Ma már csak elvétve találkozunk bibliai témájú vagy ihletésű művekkel.
Csak remélni tudjuk, hogy ennyi keresztyénüldözés után lesz még a vallásos témájú műveknek reneszánsza, megszületik egyszer újra az emberiség kollektív lelkiismeretében az Istenhez tartozás és az erkölcsi tisztaság utáni vágy.


Budapest, 2007 dec. 13 B.Tóth Klári festőművész-restaurátor
2007 Litvánia, a rendszerváltás győztese
Ilyet is produkál a történelem,csak sajnos nem nálunk.
Júliusban alkalmunk volt családostul meglátogatni litván barátainkat. Húsz éves tartozásunk volt már ez az út.
A litván vendégszeretet a régi magyaréhoz hasonlítható.(A „régi” szó megkeseredik a számban...)A kedvünkért mikrobuszt béreltek,amivel majd két héten át furikáztak velünk végig az országon. A 20 éves restanciát be kellett pótolni.
Egyik nap a tanyán élő örökfiatal, tettrekész nagymamánál birkát vágtak a tiszteletünkre, melyet a meseszép tanyához, („szodibához”) tartozó erdei pihenőhelyen fogyasztottunk el, hajnalig tartó beszélgetés, énekelgetés közepette. Búcsúzáskor a „viso garo” (viszontlátásra) köszönéssel búcsúztam, mire a háziasszony felvilágosított: su dievu-t (Isten veled) kell mondani,a másikat a kommunisták használták!

A Balti tenger partján ,egy kis kölcsönkapott faházban töltött három nap kezdte megértetni velünk,hogy is alakult ki a napimádat. A tengerparti naplementék néma csodálói közé leülve megértettük,vannak újra és újra visszatérő csodák,csak észre kell venni őket. Az Úr Isten teremtett világánál nincs csodálatosabb,bármennyire is igyekszünk azt elrontani.
A litván nép csak a XIV. században tért át a keresztyénségre, addig pogányok voltak, szent ligetekben áldoztak isteneiknek. A környék ilyen szent liget volt valamikor, de még most is számon tartják, és megilletődve emlegetik. A szabadban az áldozat füstje akadálytalanul szállt fel az égbe. (Az ókori oszlopfők növénydíszes mintázata a szent liget fáit voltak hivatva megidézni.)
Kraziai-ben,egy híres szent liget közelében van az első keresztyén templom maradványa a 1251-ből. A templom-dombra vezető, korabeli lépcső hatalmas görgeteg kövein lépkedtünk át a jelenből a litván múltba, egy sokat szenvedett, hősies kis nép történelmébe.

Mindaugas, -az egyetlen királyuk hányatott történelmük során- 1230-ban egyesítette a litván népcsoportokat, hogy kiűzzék földjükről a német kereszteseket. Ő ugyan áttért keresztyén hitre, de a nép nem követte. Következő nagy uralkodó Geminidas, a Jagelló (Jogaila) -dinasztia és Vilnius megalapítója. Ő még a tatárokat is visszaverte, és a Litván Birodalmat a Fekete tengerig terjesztette ki. Egyik unokája volt az a Jogaila, aki a 11 éves kis lengyel hercegnő, Jadwiga esküvőjét félbeszakítva meggyőzte a lengyel főurakat, hogy a német lovagrend elleni fellépéshez a két népnek egyesülnie kell ,és a szegény vőlegényt, Habsburg Vilmost kihajítva maga vette el a lányt .
A házasság feltétele volt, hogy térjen át a keresztyénségre népével együtt.
Az új kapcsolat azonban több évszázados lengyel elnyomást eredményezett.(Ez is ismerős:nekünk is volt egy Osztrák-Magyar Monarchiánk...)
A történelmi neveket egyébként ma is használják, barátaink unokaöccseit Mindaugasnak és Geminidasnak hívják.
1864-től oroszosítás következett, de a litván nemzeti érzést az öt évszázados lengyel és orosz megszállás sem tudta kiirtani belőlük .Erre példa az 1893-as Kraziai-i tragédia. A hívek bevették magukat a templomba,napokig tartották a frontot,mert nem hagyták,hogy bevezessék az ortodox vallást. Erre rájuk törtek a cár lovaskatonái, és lemészároltak 9 embert,a többi 54-et megostorozták. A cár ezek után bezáratta a templomot,mert vérrel szennyeződött. Így mégis megmenekült a gyülekezet,később visszakapták,azóta is katolikus templomként működik.
Olyan törvényeket hoztak,hogy az ortodox vallás fölvétele nélkül nem lehetett földtulajdonos senki. Földesurak azért is elveszthették birtokaikat, ha nem ortodox nőt vettek feleségül! Mégis megmaradtak katolikusnak!Mindent föláldoztak a hitükért,eszméikért.
A Keresztek hegye (Kriziu Kalnas) a rendíthetetlen keresztyén hit jelképe. Ősidők óta szent helyként tisztelték .A XIV. században fából épült vár állt ott,mint a német lovagrend és a litvánok harcának színhelye. Innen védték Siauliait és a környező településeket,és a vár alatti titkos temetkezési helyre temették a hőseiket.1863-ban állították az első keresztet a haza,és a hit védelmezői emlékére. Kezdetben csak hat kereszt állt ott,de hamarosan 100-ra duzzadt a számuk.1960-ban a szovjet kormányzat -mint annyi más keresztyén rekvizítumot, templomot- ledózeroltatta. A kiküldött 6 fiatal,egészséges traktoros fiú egy éven belül mind meghalt különböző betegségekben . Ezt Isten büntetésének vették,és új lendületet vett a zarándoklat,ami azóta sem áll meg. Nemzetközi hírű zarándokhellyé nőtte ki magát,néhány éve a mi köztársasági elnökünk, Sólyom László is állított itt keresztet. Melléállítottuk a magunkét mi is, ráírva egy röpke imát Magyarországért, azokra is gondolva,akik mindent megtesznek az elpusztításáért. Ők is mi vagyunk...
II..János Pál pápa templomot és kolostort építtetett mellé,az oltárkép helyén üvegfal van,kilátással a Keresztek hegyére. Megrázó,ugyanakkor felemelő látvány.

1992-ben volt az első elnökválasztás, azóta 14 elnökük volt, aki nem felel meg, rögtön visszahívja a parlament, náluk ugyanis a parlamenterek,népképviselők valóban a litván népet képviselik...
A három balti állam összehangolt igénye is segítette a függetlenné válást. Amikor az 1980-as évek végén a Tudományos Akadémia Filozófiai intézetében elkezdődött az ellenállás szervezése, majd kimondták a függetlenséget, (hiszen 1940-ben senki sem ismerte el a szovjet megszállást) Gorbacsov tankjai megjelentek Vilnius utcáin. A TV toronynál 14-en életüket vesztették, 700-an megsebesültek a harcban, de meglett az eredménye:1991-ben kivonultak a szovjet csapatok.(Ennek az is oka volt, hogy a többi fellázadt tagállamban is „volt mit tenniük”...)
A litván ellenállási mozgalom, a Sajudis vette át a hatalmat.
Ami a litvánok tragédiája volt, hogy az oroszok teljesen bekebelezték őket, épp ez jelentette később a siker alapját. Ugyanis 50 évig nem volt önálló államuk, tehát nem tudtak kölcsönöket fölhalmozni, nem gyűjtöttek államadósságot.
Mi a Kádár-rendszerben némileg szabadabban éltünk az ún.”gulyáskommunizmusban”, persze kölcsönökből, de cipeltük magunkkal a tetemes adósságot, amit azóta az elvtársak és csatlósaik jóvoltából irreálissá duzzasztottunk.(Az a tény,hogy a pufajkát szmokingra cserélték, senkit ne tévesszen meg. Lásd: egy Horn Gyula nevű 56-os pufajkás kormánykitüntetési ügye)

A litvánok beléptek ugyan az Unióba, de nem voltak hajlandóak föladni nehezen visszaszerzett önállóságukat. Ők is privatizáltak, de minden litván kézen maradt. Nem kedvelik a multinacionális cégeket. Benne van az alkotmányukban a II.Világháború óta, hogy idegennek nem adnak el földet, csak bérelni lehet szigorú feltételek mellett.
Barátunk bátyja hatalmas erdőt vásárolt föl apránként,kivágta a fákat,eladta,újakat telepített,halastavakat ásatott,birkákat tenyészt,kisüzemeket létesített, hogy maga tudja feldolgoztatni a termelt árut,s mivel így sok litván embernek biztosít munkát,komoly uniós támogatást kapott,amelyet újra és újra befektet,megoldva a családja és a környék munkalehetőségeit. Hihetetlen a munkabírásuk,a szorgalmuk,hisznek a jövőjükben!

Főleg saját terméket esznek, nem bíznak a mesterségesen lenyomott árú, gyanús adalékanyagokkal feltupírozott szintetikus élelmiszerekben, génmanipulált gyümölcsökben,” gumicsizmával” keresztezett ,szójával puffasztott párizsikban. Fejlett állattenyésztésük, megbízható,jól ellenőrzött élelmiszerfeldolgozó-iparuk folytán sokkal kevesebb a betegség, mint nálunk! Sehol nem kaptam szacharint, ott a cukorbetegség nem népbetegség, mint itthon. Alig fordul elő! Náluk nem lehet indiai dioxinnal dúsított guárgumit találni az élelmiszerekben. Nálunk még a polcokról sem szedik le a boltokban,hadd egye a nép. A tejfeldolgozás kizárólag hazai alapanyagból készül. Ott nem kell kiönteni az elkeseredett gazdáknak a tejet a lefolyóba,mert nem vásárolják föl,vagy mert megteltek az intervenciós raktárak.
Életemben nem ettem olyan finom felvágottakat, sonkakészítményeket, sajtokat, mint ott.
Pedig ők is Unió-tagok, csak okosan tárgyaltak, megvédték az ország érdekeit! Van ugyan néhány limit a termelésben, amiből többet szerettek volna elérni, de így is a legmagasabb színvonalon állítanak elő annyi élelmiszert, amire Litvániának szüksége van, és még exportálnak is bőven.

Litvániában jó képzőművésznek lenni!
Elképesztő mennyiségű köztéri szobor, szökőkút, emlékmű, cégtábla jelzi a litvánok művészetszeretetét. Ott nem lopják el a bronz köztéri szobrokat, ( nálunk sem lopnák, ha nem lenne, aki fölvásárolja és beolvasztja, illetve jobban ellenőriznék! )
Fiatal képzőművészek sok lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, pl. feltárás alatt levő romos templomban láttunk fiatal táncosokat próbálni,felújítás alatt levő várban rendeztek kiállításokat. Ilyen a Nemunas és Neris összefolyásánál a Panemunes pilis,vagyis Nemunas melletti vár ,melyet 1597-ben reneszánsz stílusban épített Jonus Eperjes nevű magyar földbirtokos nemes,a vár 153 évig volt a magyar család tulajdonában.
Jóindulattal össze lehet hangolni a célokat.
A szovjet időkben iszonyú mennyiségű vár, kastély, templom esett áldozatul a sötét keresztyénüldöző erőknek. Pl.. a vilniusi koronázó főtemplom 50 évig Szépművészeti Múzeumként funkcionált.( Persze ez még mindig jobb,mintha kolhoz istálló lett volna.) Jelenleg gyönyörűen restaurált állapotában és az eredeti funkciót betöltve működik .Sokat áldoznak a műemlékvédelemre, kultúrára.
Leghíresebb képzőművészük, egyben zeneszerzőjük a fiatalon elhunyt Ciurlionis. Szimbolista pasztellképeiből Kaunasban látható csodálatos kiállítás. Az egész litván sors benne van a műveiben. „A világ olyan,mint egy nagy szimfónia”-mondta. A Tenger és az Erdő című szimfonikus költeményei a zeneművészet kiemelkedő alkotásai.

Parkjaik,de magánkertjeik is - a városoktól a legkisebb tanyáig - hihetetlen magas színvonalú kertkultúráról tanúskodnak. Az egész kis ország (alig 3,6 millió lakos) olyan meseország,mint Svájc,csak hegyek helyett dombokkal. Minden ápolt és gondozott,ott elképzelhetetlen a kidobált tűzhelyek,rozsdás biciklivázak, nylonzacskók és egyebek látványa az út mentén,vagy a kertek végében.
Olyan magas az életszínvonal,hogy azt egy gyalogmagyar el sem tudja képzelni.
Megragadták a történelem-adta lehetőséget, és okosan éltek vele.
Mi mikor fogunk ide eljutni?


Budapest, 2007 augusztus 18 B.Tóth Klári
2006 A Kádár-rendszer hétköznapjai


A Kádár-rendszer hétköznapjai



Az 56-os forradalom alatt egy éves voltam, így csak a hatását és a következményeit „élvezhettem”.
Emlék-mozaikokat őrzök ezekről az időkről, bár inkább emocionális, mint intellektuális síkon. Kamasz, majd felnőtt fejjel próbáltam helyretenni ezeket az élményeket.
Lelkészcsalád lévén belenőttünk a kettős nevelésbe: amit otthon forradalomnak hívtunk, azt az iskolában ellenforradalomnak titulálták. Ami nálunk moráliskérdés volt, az kint szenteskedésnek számított. Olyan fogalmak, mint haza, tisztesség, becsület – likvidáltattak a szocialista szótárból. A polgári kifejezést fölváltotta a gúnyos kispolgári; a hívő, vallásos pedig klerikális reakcióssá avanzsált… Meg kellett tanulnunk - ha nem is direkt hazudni, de elhallgatni bizonyos igazságokat.
Az otthon védőfala akkora biztonságot nyújtott a külső bizonytalansággal szemben, hogy nem kifelé barátkoztunk, hanem mindenkit bekebeleztünk. Kitágítottuk a védőbástyánkat, hogy másoknak is jusson ebből a biztonságból. Így aztán mindig tele volt a ház.
Azt a keveset, amink volt, egész jól lehetett szaporítani. Mindig a bibliai öt kenyér és két hal csodája jutott eszünkbe róla, amikor Jézus tanítványai megvendégelték vele a sokaságot, nehogy a testi éhség kioltsa a lelki éhség kielégítésének vágyát.
Gyakori eset volt, hogy Apu vendégeket invitált vasárnapi ebédre, hisz nem volt délben közlekedés. Aki átjött a szigetre templomba, nem tudott visszamenni, csak délután. A bolt zárva volt, vendéglő sem volt a faluban. Ilyenkor beszólt a konyhába:
- Arikám, vendéget hoztam!
- De Apuka, alig van itthon egy kis hús, nem lesz elég…
- Önts egy bögre vizet a levesbe!
- De így is túl híg!
- Nem baj drágám, a szeretet a fontos!
Az odafigyelés, a szeretetteljes légkör valóban kárpótolta a vendégeket a főúri lakomáért.
Szüleim nem politizáltak, hisz föl akarták nevelni hat gyermeküket, de befogadtak mindenkit, akinek nem volt hova mennie.

1956: Nagynéném a soproni Erdészeti Főiskola diákja volt, mikor 56 novemberében váratlanul úgy döntött az iskola vezetése, hogy kimenekítik az országból a diákságot a tanárokkal és családtagjaikkal együtt. Ugyanis élelmiszert hordtak a forradalmároknak, és ez akkor főben járó bűnnek számított. Az intézkedés olyan váratlan volt – hiszen eltiporták a forradalmat, jöttek az oroszok, nem volt idő tépelődni – hogy a diákokat ott rakták föl a teherautókra, ahol érték. Nyitva voltak a határok, ki kellett használni a lehetőséget. Nagynéném éppen zuhanyozni készült , ment a zuhanyozó felé tréningben, egy szál törölközővel és egy szappannal, mikor fölrángatták a platóra…Mondhatni, tiszta lappal kezdte az életet az új világban…

1962: Egy fiatal orosztanár került a faluba. Nem volt hol laknia, befogadtuk. Hamar kiderült, 56-os, nemrég szabadult a börtönből, egyetemistaként fogták el a forradalom bukása után. Két szakja mellett a börtönben kitanulta a villanyszerelést. Nem remélte, hogy még taníthat valaha irodalmat, és milyen igaza lett… Kiszabadulása után átképezték orosztanárnak. Így aztán idősebb testvéreim, miközben ellesték tőle a villanyszerelés fortélyait, némi beavatást nyertek a politikába is…
Egy örökölt asztal lábazati részében 56-os iratokat, újságcikkeket találtak elrejtve. Nagy izgalommal feszegették fel a deszkákat, aztán gyorsan vissza. Nyoma se legyen…Persze halkan, suttogva, hiszen „a falnak is füle van”… Így óvatoskodott akkoriban a népi bölcsesség.
Téglákból épült a szocializmus fala, ember-téglákból… El volt zárva az egyik állampolgár a másiktól, a bizalmatlanság magánzárkákká szabdalta szét a közösségeket. Mindenütt jelen voltak a besúgók, meg a besúgók besúgói… Tízmillió szellemi magánzárka – ez volt a kormányzat célkitűzése. Vegetatív lények, öntudat és identitás nélkül.
Ha tizen-tizenöten összejöttünk egy kis baráti beszélgetésre, vagy bibliaórára, már lecsapott a rendőrség, mert tégla az mindig akadt egy ekkora szocialista építkezésen…

Kisdobosavatás. Másodikosok voltunk. Ünneplőben álltunk az iskola előtti téren, körben akácfák. A kötelező sötétkék szoknya- fehér blúz személytelenségében szépen haladtunk a szellemi uniformizálás szocialista ösvényein…
Kerülgettük a téren a libák hagyatékát. Ők bezzeg véleményezhették az eseményeket, mégsem lett belőlük libapástétom…
Dobszó, sípszó, örsi induló, zászlófelvonás, szónoklatok véget nem érő sora. Ezután következett a kisdobosavatás, melynek nagyszerűségére előzőleg alaposan felkészítettek.
A tanító bácsi – jeles besúgója a rendszernek – barátságos mosollyal közeledett felénk a kék nyakkendőkkel. Széles mosolya mögött nem sejtettem semmi rosszat. Nem neveltek gyanakvásra…
Barátnőm - a maga alig nyolc évével – ökölbe szorította kezét, és szikrázó szemekkel odasúgta nekem:
- Engem aztán nem avat fel! Gyere, szökjünk meg!- mondta, és már osont is, mint egy kis árnyék, a legközelebbi akácfa mögé. Épp annyi hely volt a vékony törzs mögött, hogy őt eltakarta, én már nem fértem oda. Nekem a következő fához kellett volna futnom, de inamba szállt a bátorság. Futottam volna, de nem mozdult a lábam, mint egy rossz álomban. Dermedten érzékeltem az elfutó másodperceket, az elmulasztott lehetőséget. Attól is féltem, hogy őt is észreveszik, de leginkább a büntetéstől tartottam.. Szembesültem a saját gyávaságommal. Rá viszont úgy emlékszem, mint gyermekkorom legnagyobb hősére. Barátságunk ma is tart.
Mikor a tanító bácsi harsány dobszó mellett rám aggatta a kék nyakkendőt,- a sor végén álltam - kihúzta a zsebéből az utolsó darabot, és rámeredt:
- Úgy látszik, elszámoltam magam - mondta vállvonogatva, és visszagyömöszölte a zsebébe.
Barátnőm szökését senki nem vette észre, kettőnk titka maradt.
Utána kezdődött a zsákbafutás, lepényevés, lufifújás, a Kádár-rendszer gyerekcsalogató mézesmadzagja. Semmiben sem vettem részt, undorral néztem a sok maszatos gyereket, ahogy nekihevülve , felugrálva falják a lepényt, mint az éhes farkaskölykök.
Magányosan lézengtem a vidám gyereksereg közt. Barátnőm rég hazament .Árulónak éreztem magam, bár nagyon homályos volt, mit is árultam el…
Otthon – hogy valami haszna is legyen - a kék nyakkendővel bepelenkáztam az Amerikából kapott Laci babát. Hadd véleményezze ő is a helyzetet…

1962. Nagypapám lakásán hajnali ötkor csengettek: rendőrnyomozók álltak az ajtóban. - Házkutatás! – Mutatták föl a papírt.
Nagyszüleim evangéliumi iratokat fordítottak németből és angolból, hisz akkoriban itthon nem lehetett ilyesmit kiadni. Sokan találtak lelki vígaszt ezekben a keresztyén iratokban. A materializmus szerint az embernek csak teste volt, lelke nem. Lelki kérdésekkel nem volt ildomos foglalkozni. Már az is gyanús volt, aki írógépet tartott a lakásán. Idegen nyelv ismerete azzal a veszéllyel járt, hogy könnyen kémnek minősíthették az embert.
Fölforgatták a lakást, összeszedtek minden iratot, fordítást. Begyűjtötték az önéletrajzi köteteinek összes példányát. Gyermekeinek is be kellett szolgáltatni a saját köteteit. A mienk sajnos nem is került vissza.
Két héten át vallatták, de legalább alkalma nyílt a sok materialista rendőr és nyomozó előtt Isten szeretetéről beszélni. Egy ávós tiszt hivatalból elolvasta az önéletrajz három kötetét. Nagy hatást tett rá nagypapám bátor, keresztyén helytállása a szibériai hadifogság poklában, öt év után a hazatérés megszervezése, helytállás a második világháború alatt . Az élet legveszélyesebb helyzeteiben – hét gyermek apjaként – mindig kiállt az elesettek, segítségre szorulók védelmében. Istentől kapott hittel, vakmerő határozottsággal irányította a rábízott közösséget, sok embert megmentve leleményességével és bölcsességével. Talán ez volt az értelme meghurcoltatásának, hogy ez a kommunista ávós tiszt is találkozhasson rajta keresztül a krisztusi értékekkel, emberi helytállással, magasabb erkölcsiséggel. A tárgyalás után felmentették, és az őt őrző rendőr így búcsúzott tőle:
- Lajos bácsira még nagyon sok embernek szüksége van!

1968: Egy nap azt vettük észre, hogy szüleink döbbenten tapadnak az olcsó kis néprádióra, arcukon leírhatatlan aggódás, rémület keveredett a szégyenérzettel, amit hazánk nevében éreztek…
Gyerekfejjel is érzékeltük, hogy sorsdöntő ügyről van szó. Ekkor tudták meg, hogy a magyar hadsereg is részt vett Prága lerohanásában, alig 12 évvel a mi szent forradalmunk után! A csőcselékből verbuválódott politikai „elit” árulóvá tett mindnyájunkat. Megint- mint már annyiszor- helyettünk és ellenünk döntött az elnyomó gépezet…
Persze a rádióban szépen kiszínezve tálalták, de még nekünk, gyerekeknek is átlátszó volt a mese.

Barátunk részt vett a pesti Batthyány örökmécsesnél egy megemlékezésen. Békésen ünnepelték március 15-ét, azt hitték, a Rákosi-éra letűntével vége az erőszaknak is, nem kell félniük. Akkorra már begyűrűzött az országba az amerikai hippi-mozgalom, a fiatalság telve volt szabadságvággyal. A hamis szólamok elfeledtették velük a burkolt elnyomást. Az ünneplés közben váratlanul rájuk rontottak a rendőrök, össze-vissza ütötték-rúgták a sok diákot, fiút, lányt egyaránt , majd elhurcolták őket vallatásra.
A politikai vezetés annyira rettegett minden megmozdulástól, hogy félelmében azt tette, ami legrosszabb volt neki: visszavonhatatlanul maga ellen fordította a fiatalokat.

1972: Irodalmi újságot szerkesztettünk egy egyházi kollégiumban. A tanárok elzárkóztak, nem is bántuk.
Nem volt benne semmi politika, morális és hitbeli kérdések, szerelem és az egyéni jövő kérdései foglalkoztattak bennünket. Mi voltunk a szerkesztőbizottság, cenzúráztuk a beérkezett szárnypróbálgatásokat, persze a saját írásainkkal szemben elnézőbbek voltunk, azokat gondolkodás nélkül betettük… Magunk gépeltük egy barátunk lakásán, házilag fotóztuk, laboráltuk. Belterjes volt, nem is lehetett más, magunknak csináltuk.
Két kedvenc tanárunk kapott belőle, akiknek számított a véleménye, és mi, akik írtuk, szerkesztettük, illusztráltuk.
Behívott minket az igazgatóhelyettes . A leghatározottabban megtiltotta, hogy folytassuk, sőt az irodalmi önképzőkörünket is betiltotta, holott azt azért hoztuk létre, mert az intézményben ekkor már semmi ilyesmi nem működött. Ennek az okát is megtudtuk: Az iskolánk mellé építették föl az új pártházat.( Micsoda véletlen!)
Az egyik lány ült az emeleti ablakban, és almát evett, aztán a csutkát egy laza mozdulattal hátrahajította. Az éppen egy fő pártfunkcionárius írógépére esett…Igen zokon vette. Ki tudja, mit gépelt, talán éppen az iskolánkról küldött titkos jelentéseket, hiszen minden mozdulatunkat figyelték. A lányt azonnali hatállyal kirúgták, és betiltottak minden szakkört, önképzőkört. Március 15-én pedig bezártak minket a kollégiumba. Kokárdát sem tehettünk föl. Mikor szigorú kettes sorban végig kellett mennünk az utcán az ebédlőig, egy lány azzal demonstrált, hogy volt egy fehér cérnával fércelt félig kész szoknyája, azt vette föl fordítva, hogy kifelé legyen a cérna. Értsen belőle, aki akar.
A szocialista rendszer kitermelt egy új szlenget: a virágnyelvet. Megtanított minket a sorok közt olvasni, és rébuszokban beszélni. Egy svájci rokonunk jegyezte meg , mikor itt járt:
-Furcsa, hogy ti, magyarok mindig másról beszéltek, mint amit tényleg közölni akartok, túl burkoltan fejezitek ki magatokat.
-Ez nem véletlen – válaszoltuk - minket a Kádár-rendszer tanított meg a grammatikára…

1975: Az egyetem előtt nyomdában dolgoztam a kliséosztályon, mint cinkográfus. Raszterrácson át fényképeztek fényérzékeny cinklemezekre. Meg kellett festeni a lemezeket nyomdafestékkel, majd savban maratni, hogy finomodjanak a raszterpontok, és árnyalatosabb képet kapjunk.
Egyszer három cinklemezt kaptam sürgős munkára. Három jeles politikusunk: Kádár, Losonczi és Lázár mosolygott rám a kliséről. Miközben elnézegettem nemes vonásaikat, Kádár apánk arcán felfedeztem három bibircsókot. Aggódva méregettem őket… Nem kevés ez egy ekkora nagy embernek? Még azt hiszik, nem telik neki többre. Megszántam szegényt. Lefedtem még vagy öt helyen, aztán be a savba. Tisztítás után délcegen feszített a nyolc takaros szemölcs. Hiába, nagy politikus, megérdemli!
Néhány nap múlva , mikor egy reggel álmosan bámultam ki a busz ablakán, döbbenten vettem észre, hogy óriásplakátok borították el a várost, mégpedig hármasával: Kádár, Losonczi ás Lázár ismerősként köszöntek rám minden lámpaoszlopról. A gondosan megmunkált bibircsókok csak úgy ragyogtak a szikrázó napsütésben…

Egy alkalommal elterjedt a hír, hogy a nyomda új vezérigazgatója jön látogatóba a kliséosztályra. Tudvalevő, hogy pártfunkcionárius is volt, ahogy akkoriban dívott. Munkahelyünk a koszos, sötét alagsorban volt, svábbogarak meghitt társaságában.
- Hogyan tegyük felejthetetlenné ezt az alkalmat? Tanakodtunk titokban néhány beavatott kollégánkkal. Leszedegettük az addigi dekorációt a falról. Az alpesi hegycsúcsok, tengerszem-tavak, meghitt hegyi falvak fotói túl konvencionálisnak tűntek egy ekkora megtiszteltetéshez képest.
Előszedtük a festéktörléshez való rongyosládát. A szakadt, koszos fuclik között találtunk piros, fehér, zöld anyagot is, de főleg a vörösre vadásztunk. Került valahonnan Lenin kép is, gyűrött, festékes. A fent említett három politikus sem maradhatott ki a sorból, bár állagát hozzá kellett idomítanunk a többihez. Sarlót és kalapácsot is sikerült rögtönözni valamilyen papundekliból. Feldíszítettük a kliséosztályt, ahogy illik egy ilyen fontos ember látogatásához. Mikor megérkezett a vezérigazgató a kíséretével, megtorpant az ajtóban, arcára fagyott a mosoly, de nem árulta el magát. Látszott rajta, hogy gyorsan mérlegeli a lehetőségeket, de nem jutott magával dűlőre: lelkes ügybuzgalom vezérelt-e minket, vagy maró gúny? Végül az előbbi verziót tartotta üdvözlendőnek, és némi habozás után ránk zúdította a dicséretet. Hát bizony meg is érdemeltük!

1976 : Befogadtunk egy 56-os férfit. Néhány napja szabadult 20 év után! Megbízható költő barátunk irányította hozzánk, akinek régi ismerőse volt még egyetemista korából.
Fiatal, tehetséges filmrendező volt , egyik híres színésznőnk férje, mikor elfogták. A börtönben elváltak, hogy legalább a felesége karrierje ne törjön ketté. Az ő döntése volt.
Mikor 20 év múlva szabadult, már nem tudott mit kezdeni a szabadsággal. Társait kivégezték, aki még élt, rettegett, meg volt félemlítve, nem tarthatott kapcsolatot a régi bajtársaival. Megint másokból besúgót faragott a rendszer…Csak a „rendszerváltozás” után derült ki, mennyiből...
Szüleimmel sokat beszélgettek. Rendkívüli intelligenciájú, de idegileg, lelkileg lenullázott ember benyomását keltette bennem. Velünk nem foglalkozott. Talán észre sem vette, hogy ott vagyunk. Szikár arcvonásain ezeréves szenvedés nyomai. Mélyen barázdált arcbőre középkori fametszetre emlékeztetett. Semmi tónus, csak könyörtelen körvonal. Rövid, tüskés haja égnek állt, mint a futóknak. De hisz örök futásban volt a múltja elől, az emlékei elől.
Csöndes, szemlélődő életet élt, semmit nem fogadott el, csak a szállást. Ellátta magát, volt némi pénze. Csak aludni járt haza, bolyongott, kereste hajdani élete foszlányait. A múltban élt. Élete filmjéből kivágtak két évtizedet - vagy százat? Ez már egy másik bolygó volt számára .
Egyszer csak nem jött haza többé. Ágyán a paplan szabályosan összehajtva, a polcon takarosan sorakozott a liszt, cukor, cigaretta, visszavárta a fogkefe és a villanyrezsó…
Rendszer és fegyelem. Húszéves beidegződés.
Kerestük, nyomoztunk utána, aztán később tudtuk meg, hogy meghalt, valahol útközben… Félúton a múlt és a jövő közt , mert a jelen nem fogadta be.
A színésznő emlékirataiban meg sem említette.

Derűsebb mozaikkockákat is őrzök a rendszerről. A gyerekhumor a legsötétebb diktatúrában is képes mosolyt fakasztani.
1977: Öt éves unokahúgomat elvitték az óvodával megünnepelni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60-ik évfordulóját. Megkoszorúztak egy kerületi Lenin-domborművet. Az óvónéni elmagyarázta szépen, miért is kell egy ötéves gyereknek az aktuálpolitika.
A gyerek büszkén lobogtatta meg otthon a kis hurkapálcikára erősített vörös zászlót:
- Képzeld, Mama, megkoszorúztuk a Lenin bácsit, mert hatvan éves, és csináltunk neki egy akkora forradalmat, hogy csak na!

1988: A Duna-kör tüntetést szervezett a Bős-nagymarosi vízlépcső építése ellen. Zászlólobogtatás, boldog arcok, eufórikus állapot. 56 óta talán először mertünk összeverődni, véleményt alkotni. Vittem én is két apró csemetémet, és belül a készülődő harmadikat. Két és fél éves kislányom addig nyújtogatta a nyakát – mindent látni akart, hisz történelmi pillanatok voltak - míg egy tagbaszakadt férfi a nyakába vette. Ragyogva lobogtatta papírzászlóját a csöpp kis forradalmár.
Itthon lelkesen számolt be az apjának a tüntetés minden apró részletéről, aztán hirtelen hozzám fordult:
- Tényleg, Anyu, kit is tüntettünk el?
- A Kádár-rendszert - gondoltam akkor reménykedve. Nem sejtettük, hogy mindez csak komédia. Míg mi boldogan lobogtattuk a szabadság zászlaját, a gépezet csöndben átalakította önmagát…
- Ja kérem, a köpönyeg az forog – mondta egy iskolaigazgató a hatvanas évek közepén, mikor egy apuka nekiszegezte a kérdést:
- Mondja igazgató elvtárs, miért bántja a fiamat, mert hittanra jár? Amikor ön még kántortanító volt, úgy belém verte a hittant, hogy én rászoktattam a fiamat is...

Jobboldali megmozdulás. Zászlók erdeje. Jó érzés sokan egyet akarni. Kezemben kis, hurkapálcára erősített zászló. Sokezer ajakból száll a Szózat hanga: „Hazádnak rendületlenül
légy híve, óh magyar…”Érzem, hogy néznek. A hónaljak alól két csillogó sötét szempár mered rám, szájamról próbálja leolvasni a szöveget. Aztán kibukkan az egész fejecske: szőke anyukája karján egy ötéves-forma , foghíjas néger kislány. Barna kis ujjaival rámutat a zászlónkra:
- Piros, fehér, zöld, Kassa magyar föld!
A haza nem faji, hanem érzelmi kategória. Hát akkor ki a magyar? Mindenki, aki hazánknak nem ártani, hanem használni akar.
Mozaikok, emlékképek, egy letűnt kor fragmentumai. Ma már mindez a múlt homályába vész… Vagy talán mégsem?






Budapest, 2006 március 17. B. Tóth Klári
2005 Dürer és a reformáció
A Szépművészeti Múzeumban nemrég zárt be a Dürer és kortársai című kiállítás. Remélhetőleg sokan látták az olvasók közül.
Megcsodálhattuk az I. Miksa császár diadala című , 1515-ben készült fametszet-sorozatot, mely az uralkodó és a Habsburg-ház dicsőségét kívánta propagálni.
A diadalmenet egy fiktív felvonulást ábrázol. A korszerű harci kocsikon az elődök szobrai közt találjuk a mi Szent Istvánunkat is.(Dürer, Altdorfer, Burgkmair, Beck és Springinklee készítették a metszeteket.)
A hatalmas méretű Diadalkapu a császári családfát és a győztes hadjáratokat ábrázolja perspektivikus térszerkesztéssel, már reneszánsz szellemben. Ez Dürer műve..
A fametszés és nyomtatás technikáját a bejáratnál lehetett megcsodálni Kőnig Róbert grafikusművész által rekonstruált nyomódúc segítségével.
Dürer és kortársai figyelmét azonban nemcsak a császártól kapott feladatok kötötték le.
Részesei lehettek egy nagyon izgalmas kornak. Egyszerre lehettek tanúi és aktív résztvevői a nagy szellemi megújulásnak, az ókori értékeket újra felfedező reneszánsznak,(újjászületés) és az 1517 október 31-én Luther által elindított vallási, hitbeli újjászületésnek, reformációnak.
A művészek mindig érzékenyen reagáltak a társadalmi változásokra, sőt sokszor már előbb ráéreztek.
A XV – XVI. század fordulóján élő és alkotó művészek közül még sokan a gótika stílusjegyében alkottak, de néhányukat már megérintették az új szellemi hatások.
Dürer: Önarckép 1500
A művész szándékosan ábrázolja magát Krisztushoz hasonlónak. Az isteni teremtő erő és az Isten által teremtő képességekkel megáldott művész kapcsolatára utal.
A képen található felirat: „Én, a nürnbergi Albrecht Dürer ekképp képeztem le magamat időtálló festékekkel, életem 28. évében.”
Az apokalipszis négy lovasa 1497-98
János evangélista Apokalipszisét illusztráló fametszet- sorozat része.(magasnyomású technika) Kifejezte a korra jellemző szorongást, és a vágyat, hogy a német állapotokat meg kell reformálni. Mindez a reformáció küszöbén sokakban szimpátiát váltott ki.
Dürer a fametszet terén is újított. A gótikában csak körvonalakkal dolgoztak, ő a tónusokat is meg tudta oldani sűrűbb és vékonyabb vonalak bemetszésével. Így sokkal plasztikusabbak lettek a nyomatai.
A lovag, halál és az ördög
Rézmetszet,1513
Látszólag tipikus középkori témaválasztás, legtöbb kortársának van ilyen témájú alkotása.
A rézmetszet (mélynyomás) alapjául szolgálhatott Pál apostol Efezusbeliekhez írott levele 6 részének 16, 17. verse:
„Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak
minden tüzes nyilát megolthatjátok: az idvesség sisakját is fölvegyétek,
és a lélek kardját, amely az Isten beszéde”
Ezenkívül hozzájárulhatott még Rotterdami Erasmus 1502-ben megjelent kis könyve:A krisztusi lovag. Luthernek az Erős vár a mi Istenünk című,1529-ben íródott énekére is befolyással lehettek ezek a művek:
„E világ minden ördöge ha elnyelni akarna
minket meg nem rémítene, mirajtunk nincs hatalma”
Melankólia. Rézmetszet, 1515
A Melankólia a négy emberi vérmérséklet egyike, szemben a geometriával, mely a négy szabad művészet tagja. A képen látható tárgyak mind szimbolikus jelentésűek.
Pl.: homokóra:az élet mulandóságának szimbóluma, a mérleg a megmérettetést, a szivárvány a reményt jelentette.A kis puttó a gyakorlatiságot, a gömb a teljességet, a létra a föld és ég kapcsolatát fejezte ki. Semmi sem volt öncélú. Akkor még nem találták i a l’art pour l’art-t.
Itt már a bontakozó reformáció szellemi hatása alatt alakult ki ez az ábrázolás -típus, mikor az alkotó embert a lét nagy kérdései foglalkoztatják.
Az utolsó vacsora c. fametszet, 1523
A tervezett Passió-sorozat egyetlen, elkészült fametszete. Sok vitát váltott ki abban az időben az üres asztalon álló kehely, a bor és a kenyér előtérbe helyezése és a tányér ostya nélkül.
Ez a kompozíció egyértelműen utal a reformáció egyik tételére, a két szín alatti áldozásra.
Dürer mellett Lucas Cranach és Hans Holbein festményei is tolmácsolják a reformáció tanait, ábrázolják szellemi vezetőit. Cranach: A reformáció oltára, illetve Luther és a reformátorok az utolsó vacsora tanítványaként ábrázolva című képek külön tanulmányt érdemelnének.
A reformáció 488 éve kezdődött. Az ünnep , a visszaemlékezés adjon alkalmat évről-évre, napról -napra hitünk, Istennel és embertársainkkal való kapcsolataink megreformálására.

Budapest,2005 október 12 B. Tóth Klára