| |
MAGYAR RESTAURÁTOROK EGYESÜLETE a műemlékek és kulturális javak védelméért tevékenykedő okleveles restaurátorművészek szakmai egyesülete és érdekképviselete. A Fővárosi Bíróság 1992-ben, az 1989. évi 11. törvény 15. §-ának (1) bekezdése alapján, 4427. sorszám alatt, MAGYAR RESTAURÁTORKAMARA néven a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette. Az 1994. évi, a Gazdasági Kamarákról szóló XVI. tv. 79. § (1) bekezdése rendelkezése névváltoztatásra kötelezte a szervezetet. 1997 márciusától új neve Magyar Restaurátorok Egyesülete, 1998-tól közhasznú szervezet.
TEVÉKENYSÉGÉT e hivatás művelése során kialakult gyakorlat, a hazai és
a nemzetközi szakmai egyesületek által közzétett és elfogadott irányelvek, valamint a
magyarországi törvényes helyzet alapján határozta meg. Arra törekszik, hogy gyakorlati,
tudományos és kulturális szinten fejlessze és támogassa a restaurátori szakterületet.
Fő célja, hogy elősegítse és szorgalmazza a magas szintű oktatást és a magas
etikai követelményeknek megfelelő szakmai rang hivatalos elismerését. Megalkotta
alapszabályát és folyamatosan közzéteszi tagjai névjegyzékét szakterületekre bontva,
esélyegyenlőséget biztosítva a szakmát gyakorlók és a művészeti szolgáltatást igénylők
számára egyaránt. Az Egyesület mintegy 400 restaurátor tagot számlál, akik
alapelvként fogadják el a kulturális örökség tiszteletét, megőrzését munkájuk
minden szakterületén, beleértve a megóvást, a vizsgálatokat, a dokumentálást, a
különféle kezelések végrehajtását, valamint az oktatást és a szaktanácsadást is.
A RESTAURÁLÁS a legtöbb hivatásszerűen végzett tevékenységgel szemben
ma még nem törvényesen védett szakterület. Nemcsak az kezelheti a kulturális
javakat, akit restaurátorrá képeztek ki és azt megfelelő módon igazolni is
tudja, jelenleg inkább az a helyzet, hogy mindenkinek szabad restaurálnia,
következésképpen használhatja a restaurátor megnevezést, mely gyakorlat a kulturális
javak állagában felbecsülhetetlen károkat okozhat. A kulturális javak olyan tárgyak,
képi, írásos emlékek, művészeti alkotások, gyűjtemények, amelyek pótolhatatlan
művelődéstörténeti értékeket képviselnek. E tárgyak dokumentumértéke a
művészettörténet, a régészet, a néprajz és más tudomány-szakok kutatási területének
kiindulási alapja, ezért különösen fontos ezek eredetiségét és valódiságát megőrizni
és átörökíteni az eljövendő nemzedékek számára.
A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG hatékony védelme érdekében az Egyesület
alapításától kezdve szorgalmazza a restaurátorok jogi státusának meghatározását és
törvényes elismerését. Meghatározta képzési követelményeit és etikai kódexét, hogy
az általánosan elfogadott irányelvek által a restaurátorok szakmagyakorlása védetté
válhasson. A célok megvalósítását nagymértékben elősegíti, hogy 2001. június 19-én
az Országgyűlés elfogadta a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, mely
immár egységesen rendelkezik a kulturális örökség minden eleméről: a régészetről,
a műemlékvédelemről és a műtárgyvédelemről. A végrehajtásáról kiadott 16/2001.
(X.18.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó
szabályai részletesen és szakszerűen rendezik a restaurálás engedélyezési eljárásait,
így ma már követelménnyé vált a tevékenység végzéséhez a jogosultság igazolása is.
AZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA szigorú felvételi követelményeket
állapított meg, amivel elhatárolja magát a kontároktól, az alkalmi restaurátoroktól,
valamint a konzerválás és restaurálás terén fellépő műszaki- és ipari hatáskörtúllépésektől
is. Ha a jelentkező elfogadja a Restaurátor Etikai Kódexben
megfogalmazott elveket és igazolja a személyhez kötődő szakmagyakorlás
feltételének meglétét, képzettségét (illetve erre való képességét), bejegyzésének
nincs akadálya. Ilyen képzettségnek tekintendő a Magyar Képzőművészeti
Egyetem Restaurátorképző Intézete vagy ennek valamely jogelődje, illetve
megfelelő külföldi intézet tanszékein szerzett restaurátor oklevél. Felvételt
nyerhetnek továbbá azok a szakemberek, akik a restaurálással kapcsolatos
oktatásban és kutatásban tevékeny részt vállalnak. A tagságát négy szakmai
tagozatba regisztrálja, de minden tag képzettségének és működési területének
megfelelő, egy vagy több szakmai tagozat tagja is lehet.
EGYESÜLETÜNK CÉLKITŰZÉSE , hogy a művészet és a kézművesség,
a bölcsészet és a természettudományok alapelvein nyugvó tevékenység jellemzőit
definiálja, hogy egyértelműen elhatárolható legyen a rokon szakterületektől.
AZ ELHATÁROLÁS a műemlékek és a kulturális javak megőrzése és
átörökítése fogalmából indul ki. Lényege, hogy a műtárgy- és műemlékvédelem
területén foglalkoztatott műszaki szakemberekkel és kézművesekkel szemben egy
restaurátor nem hoz létre új kulturális javakat. Meglévő műalkotás eredetiségét,
autentikusságát megőrző kezelések esetén beszélünk restaurálásról, ami nem
engedi meg az eredeti anyagok cseréjét - szemben az építészeti helyreállítással
-, ahol a használatból eredő követelmények miatt számos eredeti anyag
kicserélhető. Ha egy műalkotás eredetiségének megőrzése a feladat, az anyagait
érintő kezelések, illetve annak eldöntése, hogy az alkalmazott kezelés milyen
képzettségű szakember közreműködésével valósítható meg, az gyakorlott és
tapasztalt restaurátorra tartozik.
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK hiteles megőrzése, vizsgálata, konzerválása,
restaurálása és a folyamatok dokumentálása összetett, tudományosan
meghatározott, módszertanában kidolgozott, magas etikai követelményeket
támasztó felelősségteljes feladat. Az egyetemi oktatás során önálló munkára
képesített restaurátorok ezért felelősségvállalással kötelezik magukat a műalkotások
kezelésére, megőrzésére. A történeti és természettudományos szempontok
érvényesítése, a hitelesség megőrzésének igénye, a kezelések megtervezése és
kivitelezése olyan felelősséget ró a restaurátorra, amit egyedül nem vállalhat.
Ezért munkáját nyíltan kell végeznie: a munka egész folyamatában restaurátor- és
egyéb szakértők - történészek, építészek, muzeológusok, régészek, néprajzkutatók,
természettudományos szakemberek stb. - közreműködését igénybe véve és
elfogadva.
AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSNEK a kulturális örökség érdekeit kell szolgálnia,
ezért kizárt az alá és fölérendelő magatartás. A restaurálás közreműködői megosztott
felelősséggel tartoznak nemcsak a megrendelőnek, de a nagyközönségnek is,
amely kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapulhat és felelős párbeszéden keresztül
valósulhat meg. A restaurálásban résztvevők tevékenysége végső soron azt a célt
szolgálja, hogy a közönség számára megóvja és hitelesen bemutassa a kulturális
örökséget, elismerve a társadalom jogát arra, hogy megfelelő módon és tisztelettel
hasznosítsa azokat.
A KORSZERŰ RESTAURÁLÁS a kezelendő kulturális javak vizsgálati
eredményeire támaszkodik, vagyis arra, hogy az azokkal kapcsolatos elemzéseket,
megĽ gyeléseket, minden történeti korszakában, anyagi lényegében (beleértve az alkotó
anyagok felhasználásának történeti szempontjait is) öregedésében, károsodásában, a
károsodás okaiban leírja és értékelje. Csak így tudja az elvégzett kezelés megőrizni azok
Ľ zikai egységét, és hozzáférhetővé tenni jelentését. Ez a megközelítési mód fokozza
a restaurátor készségét, hogy megfejtse az alkotás által hordozott információkat, ami
által új ismereteket tár fel.
SZERETNÉNK ELÉRNI , hogy az örökségvédelemben résztvevők elfogadott
elvek szerint tevékenykedjenek, tehát egységes magatartást tanúsítsanak a műalkotás
tulajdonosai, a kulturális javak védelmében érdekelt szakemberek és maguk a
restaurátorok is. A restaurátorokkal szembeni elvárásokat foglalja össze a Restaurátor
Etikai Kódex. A kódex célja, hogy közzétegye azon elveket, melyek segítik a gyakorló
szakembereket a helyes döntések meghozatalában, és biztosítsák a tulajdonosokat
illetve a megbízókat arról, hogy a restaurátorok vállalják a hivatásukkal járó
felelősséget
Szentkirályi Miklós, elnök
Magyar Restaurátorkamara |
|
